Ma végre hivatalosan is megjelent az új The Cure dal, az Alone, amelyre a rajongók 16 hosszú éven át vártak. A szám azonban nem teljesen ismeretlen azok számára, akik követték a zenekar legutóbbi turnéját: 2022. október 6-án Rigában hangzott el először élőben, majd a turné során még több alkalommal is játszották. 
 A dal hivatalos premierje ma, 13:00-kor volt a BBC 6 zenei csatornáján, és azonnal elérhetővé vált a főbb streaming platformokon, mint a Spotify, Apple Music, és Amazon Music. Szokatlan módon a hivatalos YouTube csatornán nemcsak angol nyelvű szöveges videó jelent meg, hanem spanyol és portugál változatok is. 

Robert Smith, aki valaha termékeny zeneszerző volt, a 2006-os 4:13 Dream megjelenése óta  mondhatni kreatív csendbe burkolózott. Bár azóta többször beszélt új anyagokról, és időnként élőben is játszott új dalokat, 2019-ben úgy nyilatkozott, hogy a munkája „nagyon-nagyon sötét és komor” lett, amivel nem tudott mit kezdeni – egészen mostanáig.
Smith, aki az utóbbi években számos személyes tragédiát élt át - szülei és testvére halála mély nyomot hagyott rajta -  ezt az albumot sokkal sötétebb hangulatúra tervezte, amit a korábbi albumok csörgős hangzásának elhagyása is tükröz. Elmondása szerint a veszteség és gyász tapasztalatai mélyen befolyásolták az új anyagot​ (Indie88).

Az új dal tökéletesen illeszkedik a The Cure ikonikus hangzásvilágába, hangulata hűen tükrözi az együttestől a kezdeti időkben megjelenő melankóliát és mélységet, amit Robert Smith gyakorlatilag  egyáltalán nem változó hangja csak tovább fokoz. Ugyanakkor érezhető rajta az idő múlása és a tapasztalatok súlya. Az album, amelyen a dal szerepel, a Songs Of A Lost World címet viseli, és  2024. november 1-jén jelenik meg, miután egy titokzatos promócióval elkezdték felvezetni. A cím már sejteti, hogy ez az album valószínűleg egy visszatekintés lesz a zenekar teljes életművére, egy sötét és melankolikus emlékút, amely során a múlt árnyait idézik meg. 
Ahogy hallgatjuk, mintha egy régi, elfeledett emléket hoznának elő a homályból – egy olyan érzést, amelyet egyszerre átitat a fájdalom és a szépség.

Bár a zenei elemzést ezúttal is meghagyjuk cureous.blog.hu szakértőjének, hiszen ő az, aki a legapróbb zenei részleteket is képes megragadni és elemezni, megjegyzendő, hogy az Alone  hangzásvilága erősen visszavezet bennünket a Disintegration korszak melankolikus mélységeibe, amit a rajongók annyira szeretnek és hiányoltak az elmúlt év(tized)ekben. 
A zenekar három és fél percen át építi fel azt a baljós, mégis gyönyörű akkordfolyamot, amit impozáns középtempójú ütemek vezetnek be, mielőtt Robert Smith hangja felcsendülne az első szomorú sorokkal: „Ez minden dalunk vége, amit énekelünk.” A dobok hangja olyan, mintha Jason egy mély kút alján ülve dobolva vonszolná maga után a vastag, nehéz szintetizátordallamokat, miközben a háttérben fel-fel tűnik egy magasabb csilingelő, visszhangzó szólam, amitől a dal még sötétebb és mélyebb érzetet kelt. 
RS gyakran visszautasította, hogy a The Cure a goth zene királya lenne, de az Alone talán minden eddiginél jobban megtestesíti ezt a sötét, melankolikus világot. A RS szövegei és a zenei háttér együttesen egy olyan világot festenek le, amelyben a fájdalom és a magány uralkodik, ahogy a „dalunk vége” végérvényesen beköszönt.

Ahogy közeledik az új album megjelenése, a rajongók joggal várhatják, hogy a Songs Of A Lost World ismét elhozza számukra azt a mélységet és érzelmi intenzitást, amit a The Cure zenéjében mindig is megtaláltak. 

A The Cure visszatérése a gyökerekhez

Smith új alkotását többek között a viktoriánus költő, Ernest Dowson inspirálta, különösen annak Dregs című verse, amelynek egyik sora – „Ez minden dalunk vége, amit énekelünk” – központi motívummá vált az Alone dalszövegében.
A szöveg mélyen gyökerezik a magány és az elidegenedés témájában, amit a rajongók már jól ismerhetnek a The Cure korábbi munkáiból. A dal a veszteség és a gyász hangulatát tükrözi, és a hallgató is érezheti a szövegben azt az ürességet, amit Robert Smith megélt a közelmúltbeli személyes tragédiái során. A szövegben megjelenik a kérdés: mi marad, amikor minden és mindenki eltűnik körülöttünk? A magányos, üres érzést az univerzum végtelensége (elhalványuló csillagok) és az emberi élet törékenysége váltja ki, ami összekapcsolódik Smith személyes veszteségeivel és a létezés kérdéseivel. 

Ez az értelmezés rávilágít arra, hogy a Alone nemcsak a zenekar visszatérését jelenti, hanem egyfajta introspektív utazást is, amely Robert Smith számára a gyászon keresztül vezetett. Az új dal mind zeneileg, mind szövegileg egy mély, érett alkotás, amely újra és újra megszólítja a hallgatókat, ahogy azt a The Cure mindig is tette. 

Az album borítója, amely egy összetört kő szoborfejet ábrázol – Janez Pirnat Bagatelle (1975) című szobra alapján – szimbolikusan tükrözi a dalszöveg hangulatát: a törékenység, a veszteség és a rombolás képei keverednek benne. Ez a vizuális megjelenítés méltó kiegészítése a dalnak, amelyben Robert Smith ismét bebizonyítja, hogy a fájdalom és a szépség közötti vékony határvonalon képes mozogni, megteremtve azt a sötét univerzumot, amelyben a rajongók már évtizedek óta otthon érzik magukat. 

Értékelés: 8/10

This is the end
This is the end
Of every song that we sing 
The fire burned out to ash 
And the stars
Grown dim with tears

Cold and afraid
The ghosts of all that we’ve been 
We toast with bitter dregs
To our emptiness 

And the birds
Falling out of our skies 
And the words
Falling out of our minds 
And here is to love
To all the love
Falling out of our lives 

Hopes and dreams are gone 
The end of every song

And it all stops
We were always sure
That we would never change 
And it all stops
We were always sure
That we would stay the same 
But it all stops
And we close our eyes
To sleep
To dream
A boy and girl
Who dream the world is nothing 
But a dream... 

Where did it go? 
Where did it go? 

Broken voiced lament
To call us home
This is the end
Of every song we sing 
Alone